Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP 2.3.6.B-12/1 jelű, „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című kiírás esetében újabb régiókban nyílik meg a benyújtás lehetősége.

A pályázatok benyújtására az üzleti terv jóváhagyását követően és a kitöltőprogram közzétételétől számított 8. munkanaptól kezdve van lehetőség.

Jelen közlemény alapján 2014. július 1-én kizárólag a Dél-dunántúli, Észak-alföldi, Észak-magyarországi és Nyugat-dunántúli régiókban nyílik meg a pályázatok benyújtásának lehetősége. A Közép-dunántúli régió vonatkozásában a képzések lezárulását és az üzleti tervek jóváhagyását követően, ütemezett formában kerülnek kihelyezésre a kitöltőprogramok, erről külön közleményben nyújtunk tájékoztatást. A megadott időpont előtt vagy rossz kitöltőprogram felhasználásával benyújtott pályázatok az útmutató E fejezet 1. Befogadási és jogosultsági kritériumok 1. pontja értelmében elutasításra kerülnek, azonban a benyújtási határidőn belül a pályázat ismételt benyújtásának nincs akadálya.

Kérjük, hogy fokozott körültekintéssel válasszák ki a pályázat tartalmának és megvalósítási helyszínének megfelelő kitöltőprogramot. Az itt található táblázat foglalja össze az egyes régiókban kizárólagosan alkalmazható pályázati kitöltőprogramot tartalmazó adatcsomagok elnevezését.

Kapcsolódó dokumentum

TÁMOP-2.3.6.B-12/1 – Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban

Forrás:http://palyazat.gov.hu

A hozzászólások le vannak tiltva.