Felkészítő tréning kisvállalkozásoknak forrásszerzéshez

Van egy jó ötlete, de nem tudja hogyan valósítsa meg, miként szerezzen forrást? Mi most ebben szeretnénk segíteni.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Bevásárlóutca Menedzsmentje (BUM Nonprofit Kft.) a kisvállalkozások támogatása céljából úgy döntött, hogy felkészítő tréninget szervez. Szeretnénk megismertetni partnereinket a BVK által kínált kedvezményes mikrohitel lehetőségekkel, kiegészítve olyan alapvető ismeretekkel, ami alapján saját fejlesztési, bővítési terveit is hatékonyabban tudja majd megvalósítani. Mindebben pedig a BGE előadója lesz segítségünkre.

Célunk olyan hasznos tudás átadása ezen az információs napon, ami alapján a résztvevő vállalkozók képesek lesznek meghatározni saját cégük értékét, pozícionálni magukat a piacon és a forrásszerzésben is új információk birtokába juthatnak. Sőt lehetőséget biztosítunk arra, hogy ha valaki egy előkészített hitel ötlettel érkezik, akkor ki tud tölteni a nap végén egy előzetes hitelkérelmet, amit, ha egy héten belül eljuttat a BVK munkatársai részére, akkor legkésőbb június 7-ig kap egy előzetes bírálatot.

Program:

9.00 – 9.30 Regisztráció

9.30 – 9.40 Köszöntő

9.40 – 10.40 Felkészítő tréning I. a BGE előadójának, Dudás Attila, okleveles közgazdász segítségével (témák: pénzügyi tervezés alapelvei, fontosabb gazdasági összefüggések, pénzügyi-, gazdasági- és üzleti stratégia)

10.50 – 12.00 Felkészítő tréning II. (cégérték értelmezése, saját cég értékelése, pályázatok, külső forrásbevonási módszerek, növekedési stratégiák, együttműködési formák, befektetési kockázatok kezelése)

12.00-12.30 Kávészünet/BGE előadójával konzultációs lehetőség

12.30-13.30 BVK hitelezési és mentorálási lehetőségek – Nagy Mária, ügyfélkapcsolati vezető előadása

13.30-15.00 Kérdések és konzultációs lehetőség mind a BVK mind a BGE előadóival

A létszám limitált, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát szíveskedjen legkésőbb 2024. május 15-én 12.00 óráig jelezni a kiraly.gabriella@bevasarloutca.hu címen.

Adjon egy esélyt ötletei megvalósításának, jöjjön el erre az egy napos tréningre. Várjuk jelentkezését!

A program változtatásának jogát fenntartjuk!

Forrás: https://bkik.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .