Megjelent a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű feldolgozóipari beruházásokat támogató pályázati felhívás

Ipar_MÜEAz augusztus 31-én megjelent felhívás értelmében a minimum 100 Millió Ft elszámolható összköltségű, munkahelyteremtési célú induló beruházások és az új gazdasági tevékenység végzésére irányuló beruházások megvalósítására pályázhatnak a feldolgozóipari nagyvállalatok.

Kiíró: Nemzetgazdasági Minisztérium

Augusztus 31-én megjelent a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű feldolgozóipari beruházásokat támogató pályázati felhívás. A pályázatok benyújtása folyamatosan lehetséges.

A Kormány, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban NGM) gazdaságpolitikai célkitűzéseinek meghatározó eleme az újraiparosítás, az iparfejlesztés. Ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos hazai nagyvállalatok beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság – ezen belül is a feldolgozóipar – növekedéséhez és a foglalkoztatás bővüléséhez, ugyanakkor ezen kapacitásbővítő fejlesztéseik tekintetében nem célcsoportjai az uniós forrásból kiírt pályázatoknak.

Pályázók köre:

Magyarországon saját tulajdonú székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, legalább 250 főt gazdasági társaság, európai részvénytársaság, valamint európai szövetkezet, amelynek fejlesztendő tevékenysége a Központi Statisztikai Hivatal által a feldolgozóipari ágak (TEÁOR 10-33) körébe sorolt ágazatok valamelyikébe esik.

Támogatható tevékenységek köre:

Az előirányzat célja költségvetési támogatás folyósítása: a) nagyvállalkozások minimum 100 millió Ft elszámolható összköltségű, munkahelyteremtési célú induló beruházásainak megvalósítására, b) nagyvállalkozások minimum 100 millió Ft elszámolható összköltségű, munkahelyteremtési célú, új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásainak megvalósítására.

Elszámolható költségek:

a) Technológiai korszerűsítést eredményező új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű eszközök (200.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka) vételára, eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás, eszközbeszerzés esetén az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez.

b) Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális beruházások költsége.

c) Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés költségei (kivitelezőnek fizetett ellenszolgáltatás – saját teljesítés nem lehetséges).

d) Új termelő eszköz beszerzéséhez, működtetéséhez kapcsolódó hardver beszerzése egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékben.

e) Új termelő eszköz beszerzéséhez, működtetéséhez kapcsolódó szoftverek beszerzése.

f) Az új termelőeszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára.

g) A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása költsége.

Kizáró okok, speciális feltételek:

  • A támogatás nyújtásának alapvető feltételei
  • A beruházó, vagy kapcsolt vállalkozása rendelkezik legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele.
  • A beruházónak vagy kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele meghaladja a projekt elszámolható összköltségét.
  • A beruházónak vagy kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét.
  • A beruházás a beruházónál az átlagos éves nettó árbevétel növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző üzleti év éves nettó árbevételéhez képest.
  • A beruházó vállalja, hogy a beruházásban érintett székhelyén, telephelyén, vagy fióktelepén új munkahelyet létesít legkésőbb a projekt fizikai befejezését követő 60 napon belül.
  • Az újonnan felvételre kerülő munkavállaló nem lehet a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban a támogatást igénylőnél kölcsönzött munkaerőként dolgozó munkavállaló. Továbbá az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolódó vállalkozásának, partnervállalkozásának, vagy a támogatást igénylő természetes személy többségi tulajdonosa közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye.
  • A beruházó a beruházást a támogatási szerződésben vállalt feltételek mellett az érintett régióban legalább a projekt befejezési évét közvetlenül követő 5 évig köteles fenntartani.

Támogatás mértéke

Regionális beruházási támogatás esetén:

a) az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50%,

b) a Közép-Dunántúl régióban 35%,

c) a Nyugat-Dunántúl régióban 25%,

d) a Közép-Magyarország régióban

da) Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%, valamint

db) Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár és Solymár településeken 20%.

Regionális beruházási támogatás jogcímen a Közép-magyarországi régióban nagyvállalatok támogatására csak új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházások esetében van lehetőség, egyéb esetben a Közép-magyarországi régióban kizárólag csekély összegű támogatás nyújtható.

Csekély összegű támogatás esetén a támogatás maximális mértéke az elszámolható költségek 50%-a, de maximum 200 ezer eurónak megfelelő forintösszeg.

Támogatás összege: min. 50 millió Ft

A pályázatok benyújtása folyamatosan lehetséges, az alábbiak figyelembevételével:

Az előirányzat 2015. évi kereteinek terhére támogatási szerződés megkötésére 2015. december 31-ig van lehetőség.

A pályázatról bővebben ITT olvashat.

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

 

Forrás:www.vallalkozo.info


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .