Ingyenes Nemzeti Cégtár céginformációs szolgáltatás indult

Ingyenes, minden érdeklődő számára hozzáférhető webes céginformációs szolgáltatást indított a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. „A céget a Budapesti Corvinus Egyetem és az Opten Kft. alapította azzal a küldetéssel, hogy hozzájáruljon az üzleti etika szintjének növeléséhez, a lánctartozások visszaszorításához és a gazdaság megtisztításához.

„A szolgáltatás mindezek mellett kitűnően támogatja a hallgatók kutatási tevékenységét is, hiszen nemcsak egyedi céginformációkat nyújt, hanem a magyar piacon egyedülálló módon ágazat és régiók szerinti bontásban aggregált pénzügyi adatokat is képez a cégvilágról” – mondta a szolgáltatás elindításakor Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora.

A www.nemzeticegtar.hu oldalon elérhető adatbázis képet ad a keresett cégekhez kötődő pozitív és negatív (hatályos és már nem hatályos) információkról, megjeleníti, ha a cég közbeszerzést vagy EU-s pályázatot nyert, és iránymutatást ad az üzletkötéshez.

A partnerkockázat csökkentésére törekszik a szolgáltatás azzal, hogy a keresett cég neve mellett feltünteti, hogy a cég tulajdonosainak és vezetőinek milyen arányban vannak kiemelten magas kockázatú kapcsolt vállalkozásaik. „Ennek rendkívül nagy jelentősége van a magyar cégvilágban, hiszen az újonnan alapított cégek 80 százaléka köthető korábbi cégek tulajdonosaihoz és vezető tisztségviselőihez, márpedig ezen cégek jelentős része úgy szűnt meg, hogy adósságokat hagyott maga után” – mondta a vezérigazgató.

„A hazai mikro- és kisvállalkozások helyzetének javítása alapvető cél jelenleg is. Sajnos még mindig gyakran előfordul, hogy mikrovállalkozók családjainak kell megélhetési problémával küzdeniük pusztán azért, mert becsületesen elvégzett munkájukat nem fizetik ki. – Ezt már Kassai Róbert miniszterelnöki megbízott, az Ipartestületek Országos Szövetségének korábbi alelnöke mondta. Kassai szerint a szolgáltatás jelentőségét az adja, hogy nem pusztán alapadatokat, hanem kifejezetten döntéstámogató segítséget kínál az üzletkötés előtt álló vállalkozások számára. – A szolgáltatás tehát akkor és ott segít, amikor és ahol a legnagyobb szükség van rá.”

Forrás: Edupress

Ingyenes cégtár


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .