Fiatalok bevonása a civil szervezetek életébe – KÉPZÉS



Kedves civil szervezetek, kedves szervezeti képviselők!
A Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ
szeretettel ajánlja figyelmükbe a

„Fiatalok bevonása a civil szervezetek életébe”
elnevezésű képzését.    

A képzésre kifejezetten olyan szervezetek jelentkezését várják, akik nem, vagy csak nagyon nehezen tudtak eddig fiatal önkénteseket, tagokat bevonni.

Jelen képzés célja megismertetni a civil szervezetekkel a fiatalok eléréséhez szükséges csatornákat és azok jellemzőit, a bevonás lehetséges eszközeit, valamint esetpéldákon, konkrét- és alkalmazható módszertanokon keresztül ötleteket adni a tevékenységek tervezéséhez.    

Időpont:
2020. december 2.
10:00-16:00     Előadók
Hegedüs Zoltán
Ifjúsági szakember, tréner

Janzsó Ádám
Innopod Akadémia trénere

    Helyszín: Online rendezvény A jelentkezés után, a képzést megelőzően az érdeklődők számára elküldik a belépéshez szükséges linket.  



A képzés tartalmáról bővebb információ a Tájékoztató gombra kattintva olvasható!
A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációt igényel. Részvételi szándékát a civil szervezet és a résztvevő nevének megadásával a budapesticivil@budapesticivil.hu email címen jelezheti.

  Felhívnánk figyelmüket, hogy képzésük limitált létszámmal fut, emiatt csak korlátozott számban tudnak jelentkezőket fogadni!  


A képzés saját élmény alapú, a résztvevőket kérjük, hogy kamerával és hanggal jelentkezzenek be, hogy meg tudják tapasztalni az eszközöket.


          Tájékoztató  


További kérdéseivel az alábbi elérhetőségeken keresheti  a szervezőket: Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ
Holló Eszter Vanda, Horváth Noémi, Szilágyiné Pusztai Júlia
1037 Budapest, Hidegkuti N. u. 8-10.
budapesticivil@budapesticivil.hu
+36 1 398 8794, +36 1 479 5297
+36 20 492 7871, +36 20 445 4105, Honlap
Facebook       A Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató



Központ tevékenysége és programjai a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósulnak meg a CIC-KP-1-2020/1-000005 azonosító számú pályázat keretében.  

Forrás: Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .