ERSTE SEEDS PROGRAM

ERSTE SEEDS PROGRAM – hogy „egyről a kettőre” juthassanak a programba bekerülő társadalmi vállalkozások 1,5 éves inkubációs programunk (Social Enterprise Establishment and Development Support, SEEDS) azoknak a társadalmi vállalkozásoknak a fejlődését szolgálja, amelyek működésükkel az esélyegyenlőtlenséget csökkentik, és a rászorulók életminőségének javítását segítik elő.
A programban résztvevő társadalmi vállalkozások testreszabott, többlépcsős fejlesztést, szakmai segítséget kapnak. Emellett a legígéretesebb vállalkozások vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, befektetői kapcsolatokat építhetnek, és felkészítést kaphatnak banki hitelből történő finanszírozásra, valamint a program folytatásában – újabb 1,5 év – is részt vehetnek.

KIKET VÁRUNK?
Olyan vállalkozásokat vagy vállalkozási ötleteket, amelyek valamely társadalmi cél iránti elkötelezettségét kiválasztott célcsoportjuk és / vagy termékeik, szolgáltatásaik köre egyértelműen igazolja. Fenntarthatóságuk, életképességük üzleti szempontból is alátámasztható (vagy megvan az esély ennek megteremtésére). A programunk segítségével gazdasági tevékenységüket fejleszteni, és ezáltal társadalmi hatásukat növelni szeretnék.
Szervezeti szempontból a már bejegyzett nonprofit jellegű szervezetek (pl. nonprofit kft., alapítvány, egyesület, szociális szövetkezet) előnyt élveznek. Az ettől eltérő szervezeti forma vagy a még be nem jegyzett szervezet nem kizáró ok, de pénzbeli támogatást csak a 2017 júliusáig bejegyzett, nonprofit jellegű szervezetek kaphatnak.
Ha bizonytalan vagy, hogy társadalmi vállalkozásnak számítasz-e, gyere el valamelyik információs napunkra, vagy írj nekünk! Segítünk.

MILYEN ELŐNYÖKKEL JÁR A RÉSZVÉTELEM?
HOZZÁFÉRÉS GYAKORLAT-ORIENTÁLT TRÉNINGEKHEZ
A programba bekerülő szervezetek szükségleteire szabott, jellemzően 1-1 napos, gyakorlat-orientált képzések a vállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó legfontosabb témákban (pl. üzleti modell, üzleti tervezés, termék- és szolgáltatásfejlesztés, pénzügyi tervezés, üzletvezetés, belső hatékonyság, hatásmérés, befektető-keresés, prezentálás befektetők előtt).

HOZZÁFÉRÉS JELENTŐS NAGYSÁGÚ VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSHOZ A legígéretesebb vállalkozások vissza nem térítendő forráshoz juthatnak, amelynek odaítéléséről nemzetközi zsűri dönt. (A tervezett keretösszeg jelentős: 2 x 100.000 EUR.) Egy-egy résztvevőre akár többmillió Ft-os támogatás is juthat.

TOVÁBBI FORRÁSSZERZÉSI LEHETŐSÉGEK
A 1,5 éves program végén a legjobb vállalkozásoknak lehetőségük van magyar és külföldi társadalmi befektetők előtt bemutatkozni és befektetői prezentációt („pitch”) tartani. A program végeztével a legjobb társadalmi vállalkozások készen állhatnak arra is, hogy további növekedésüket kereskedelmi banki hitelből finanszírozzák.

HOZZÁFÉRÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ SZAKEMBEREK SEGÍTSÉGÉHEZ
Az IFUA Nonprofit Partner és a SIMPACT civil szervezetekre és társadalmi vállalkozások fejlesztésére szakosodott kollégái tartják a képzéseket, és segítik a programban résztvevőket egyéni és kiscsoportos konzultációk keretében.
Az ERSTE Bank Hungary szakemberei és hazánk egyik legnagyobb menedzsment tanácsadó cégének, az IFUA Horváth & Partners kollégái önkéntes mentorokként segítik a programban résztvevő szervezeteket.

HOZZÁFÉRÉS HASONLÓ SZERVEZETEK TAPASZTALATAIHOZ
Más társadalmi vállalkozók tapasztalataival és dilemmáival is megismerkedhetsz, azokból is tanulhatsz, velük közösen gondolkodhatsz.

MILYEN KÖTELEZETTSÉGEIM VANNAK?
Elvárások a résztvevők felé:
– Társadalmi cél és vállalkozási tevékenység sikerre vitele iránti elkötelezettség.
Fejlődési igény.
Aktív részvétel a programban (max. 18 hónap).
– A szervezetre szabott fejlesztési feladatok határidőre történő teljesítése.

MELY SZERVEZETEK ÁLLNAK A PROGRAM MÖGÖTT?
A PROGRAM AZ ERSTE GROUP SOCIAL BANKING DEVELOPMENT TERÜLETE, AZ ERSTE STIFTUNG ÉS AZ ERSTE BANK HUNGARY KÖZÖS KEZDEMÉNYEZÉSEKÉNT VALÓSUL MEG.
Erste Group Social Banking Development: azon dolgozik, hogy hozzájuthassanak a pénzügyi szolgáltatások teljes köréhez azok a szegmensek is, amelyek nincsenek a kereskedelmi bankok célkeresztjében – ebbe a körbe tartoznak a társadalmi vállalkozások is. ERSTE Alapítvány (ERSTE Stiftung): célja a Közép-Kelet Európai Régió fejlődésének elősegítése. Projektjeiket három fő programban valósítják meg: „Social Development”, „Culture” és „Europe”, melyek a közvetlen fejlesztési projektek mellett összekötik egymással a különböző országokban dolgozó érintetteket, segítve a jó ötletek és társadalmi modellek elterjedését.
Erste Bank Hungary: 1997 óta tagja az osztrák Erste Group-nak, amely az első osztrák takarékpénztárként 1819-ben jött létre. A bank hálózata 124 fiókból áll és 400 ATM-et üzemeltet, leányvállalataival együtt lefedi a pénzügyi szolgáltatások és ügyféligények teljes spektrumát. Az Erste Bank Hungary a magyarországi kereskedelmi bankok között TOP 3 szereplő ügyfélszám, fiókszám és ATM szám alapján. Az Erstét 200 évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy társadalmi státuszra, nemzetiségre, hitre, nemi hovatartozásra, életkorra való tekintet nélkül mindenki részesülhessen a jólétből, melyek megóvása és terjesztése továbbra is célunk. Jövőképe egyik fontos mondata: „Elkötelezettségünket ügyfeleink és Magyarország iránt banki és befektetési szolgáltatásainkon kívül társadalmi szerepvállalásunkkal is bizonyítjuk.”

A PROGRAM SIKERESSÉGÉT TAPASZTALT IMPLEMENTÁCIÓS PARTNEREK ÉS TANÁCSADÓ TESTÜLET BIZTOSÍTJA.
IFUA Nonprofit Partner és SIMPACT
Az IFUA Nonprofit Partner és a SIMPACT munkatársaikkal és szakértő önkénteseikkel a nonprofit szervezetek és társadalmi vállalkozások hatásának növelését segítik. Nemzetközi üzleti és nonprofit módszertanokra építve szervezetfejlesztéssel, képzésekkel és szakmai önkéntes programok szervezésével “segítik a segítőket”, így járulva hozzá a társadalmi problémák megoldásához.
Az IFUA Nonprofit Partner – a program koordinátora – 2009 óta közel 50 projektet valósított meg 5 országban, többek között stratégiaalkotás, projektmenedzsment, folyamatok fejlesztése, üzleti modellezés és társadalmi vállalkozások fejlesztése, forrásszerzés és hatásmérés témákban.
A program megvalósítását a SIMPACT is támogatja. A SIMPACT-et az IFUA Nonprofit Partner néhány munkatársa alapította 2016-ban.
További információ: http://www.nonprofitpartner.hu és http://www.simpact.hu

Tanácsadó Testület
A programot segítő Tanácsadó Testület tagjai a társadalmi vállalkozási szektor fő érintettjei közül kerülnek ki:
Badur Alapítvány (http://www.badurfoundation.org),
AERA Concept & Communication (http://www.aera.hu),
Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete (http://www.uni-corvinus.hu),
IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (http://www.ifka.hu),
IFUA Horváth & Partners (http://www.horvath-partners.com/hu),
NIOK Alapítvány (http://www.niok.hu),
Rajk László Szakkollégium (http://www.rajk.eu),
Szimbiózis Alapítvány (http://szimbiozis.net/)
– és a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (http://www.thbe.hu).

HOGYAN JELENTKEZHETEK?
1. LÉPÉS: Tájékozódj ezen a honlapon! Gyere el információs alkalmaink (info) egyikére, vagy kérdezz emailben, ha szükséges!
2. LÉPÉS: Jelezd érdeklődésedet egy rövid emaillel (seeds@nonprofitpartner.hu), és mi átküldjük a kitöltendő jelentkezési lapot!
3. LÉPÉS: Töltsd ki a jelentkezési lapot, és küldd el e-mailben a fenti címre 2017. március 3. éjfélig!
4. LÉPÉS: Várd meg, hogy értesítsünk az eredményről! (Ha az értékelés közben további kérdésünk van, kérünk, válaszolj hamar!)
5. LÉPÉS: Ha bekerültél a programba, gyere el a nyitó rendezvényünkre! (A program április-májusi programját a GYIK-be felrakjuk, így előre le tudod foglalni az időpontokat a naptáradban.)
https://www.erstebank.hu/extras/ersteseeds/

Forrás: palyazatfigyelo.hu

A hozzászólások le vannak tiltva.