BUM – Bevásárló utcák menedzsmentje program

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) életre hívta 2014-ben a budapesti bevásárló és tematikus utcák programját (BUM – Bevásárló utcák menedzsmentje program, amelynek célja, hogy megoldást találjon a kiüresedő belváros problémájára, támogassa a vállalkozásokat és azok összefogását, valamint további bevásárló utcák létrehozását kezdeményezze. Ezen kívül pedig összehozza mindazon szereplőket, akik közösen tesznek a főváros, a kereskedelem és a turizmus fejlesztéséért.

A nemzetközi tapasztalatok alapján a tematikus utcák hozzájárulnak a turizmus, illetve az ott működő vállalkozások forgalmának növekedéséhez, ezért is fontos ennek a lehetőségnek az elterjesztése Budapesten is.

Hírek, információk a bevasarloutca.hu oldalról:

 

Kulturális Örökség Napjai 2017 programok

Idén is csatlakozunk a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz 2017. szeptember 16-17-én, Budapest bevásárló és tematikus utcáit bemutató sétákkal. A főszervezők által megadott központi téma az „Aranykorok emlékezete”. A Kulturális Örökség Napjai keretén belül 21 sétával és egy hajós városnézéssel várjuk Önöket szakképzett idegenvezetőinkkel.   A séták és a hajós városnézés regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2017. augusztus 15-től szeptember
Részletek

Bakáts Feszt 2017

Egy színes és változatos kulturális fesztivál Ferencváros szívében. Idén (2017. augusztus 24-27.) még több neves hazai és külföldi előadó, nagyszerű színházi előadás, filmvetítés, vidám gyerekprogram és gyerekelőadás várja majd a fesztiválra látogatókat. A helytörténeti sétákról visszaérkezve megkóstolhatjuk a BORUTCA finom borait, a GASZTROPLACC ínyencségeit, majd átadhatjuk magunkat a zeneművészet klasszikusainak, vagy lazíthatunk a könnyed JAZZ
Részletek

 

Még tart a Zenélő Budapest: ingyenes szabadtéri minikoncertek a város legszebb pontjain

A sokszínű Budapest egész évben kínál értékes programokat, a legdinamikusabb időszak mégis nyáron érzékelhető. A magyar fővárost méltán tartják számon olyan desztinációként, ahol a kultúrák találkoznak, ahol valódi élmények csalnak mosolyt az arcokra. Budapest a legjobb hangulatú városok egyike, fesztiválok és rendezvények fonódnak egymásba. Ezt az egyedi hangulatot szeretné a Zenélő Budapest szabadtéri ingyenes koncertsorozat még varázslatosabbá tenni.
Részletek

 

Bartók Béla Boulevard augusztusi progamajánló

Noha a galériák többsége elment nyári szünetre, így is remek programokkal várja Önt is a Bartók Béla Boulevard. (fenti kép a Bartók Béla Boulevard weboldaláról származik)   Kertmozi Használja ki a nyarat, augusztusban még kertmozizhat egy jót nálunk! Hétfőnként felnőtteknek, keddenként gyerekeknek szóló filmeket vetítünk a Tranzitban. A részletes filmlistát és a vetítések időpontjait ITT TALÁLJA.
Részletek

 

A kilencedik Pozsonyi Piknik 2017

Újlipótváros civil kulturális fesztiválja ma már az ország egyik legnagyobb kulturális seregszemléje. Szeptember 2-án, szombaton 10-21h között a jól bevált helyszínen, a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között kínál a Piknik sokszínű, klasszikus és kortárs  kultúrát százféle műfajban.
Részletek

 

Kulturális Örökség Napjai 2017

Közel két évtizedes hagyomány, hogy az Európa Tanács felhívásához csatlakozva, szeptember harmadik hétvégéjén (idén szeptember 16-17.) hazánkban is ingyenesen látogathatóak olyan intézmények, épületek, építmények és régészeti lelőhelyek, amelyek az év többi napján zárva tartanak. Az Európa Tanács 2017. évi témaajánlata a természet és örökség kapcsolata, amely hazánkban idén három központi témával egészül ki…
Részletek

 

Bartók Béla Boulevard júliusi programajánló

  2017. július 4.   Summer Jam a Palackban Könnyűzene, ismert slágerek a jazz és a pop műfajában akusztikusan, az X-Faktoros Szabó Mariann egyedi hangjával. Teljesen új repertoárral újra a Palackban! Szabó Mariann – ének Bokros László – dob   Regénytöredék barátnémhoz – Kőszeghy Péter új regényéről Kőszeghy Péter irodalom- és művelődéstörténész, egykor vietnami lektor…
Részletek

A hozzászólások le vannak tiltva.